Örömmel köszöntjük honlapunkon. Engedje meg, hogy röviden bemutassuk Önnek cégünket:
A HEXASTEEL Kft. építőipari kivitelezéssel foglalkozó, magyar magánszemélyek által alapított vállalkozás.
Cégünk tevékenységi köre a következő:
acélszerkezet szerelés
A fenti területen a legnagyobb magyar építőipari cégek megrendelőink.
2004-ben a román piacon is megjelentünk szakági kivitelezőként. Cégünk romániai munkáinak mennyisége dinamikusan növekszik, ma már számos referenciamunkával rendelkezünk ezen a piacon is.
A szakági munkák mellett vállaljuk acélvázas csarnokok kulcsrakész kivitelezését, valamint lakatos szerkezetek gyártását, szerelését is.
Műszaki irányító állományunk nagy kivitelezési tapasztalattal rendelkező építésvezetőkből és műszaki előkészítő személyzetből áll. Fizikai állományunk 25 fő szerkezetszerelő és hegesztő szakmunkás. Kollégáink folyamatos továbbképzésére nagy hangsúlyt fektetünk.
Saját állományunk mellett 100 fős állandó alvállalkozói körrel rendelkezünk, akikkel évek óta dolgozunk együtt.
Gépparkunkat folyamatosan fejlesztjük, a kivitelezéshez a legkorszerűbb műszaki berendezések állnak rendelkezésünkre.
Célunk a szakági kivitelezésben meghatározó céggé válni az országban. Munkáinkat ennek szellemében végezzük. Legfőbb értékeink a pontosság, vevőközpontúság és rugalmasság. Vevőink elégedettségét a folyamatosan bővülő ügyfélkörünk és partnereinkkel kiépített hosszú távú kapcsolataink jelzik.
További információval készségesen állunk személyesen is rendelkezésére. Reméljük, hogy a jövőben Önt is partnereink között köszönthetjük.
Péter Imre
Ügyvezető Igazgató

Péter Tamás
Ügyvezető Igazgató